A 2,8 literes német szentély - 1967 Mercedes-Benz 280SL Pagoda + VIDEÓ
A Pagoda az egyik legismertebb sportos veterán Mercedes, ami tetővonaláról kapta becenevét
Az 1950-es évek második felében a Mercedes egy új modell tervezésén kezdett dolgozni, ami felválthatná a “sirályszárnyas” 300SL-t. Az 1963-as Genfi Autószalonon mutatkozott be az utód W113-as széria, amit a korai időszakban 2,3 literes, később 2,5 és 2,8 literes, sorhatos SOHC motorokkal gyártottak.
De hogyan lett “Pagoda” a W113?
Az NSZK-s GT nemcsak, hogy erős, fürge és formatervében újszerű volt, de a kupés keménytetőt alig pár mozdulattal le lehetett venni és helyére letolható ponyvatetőt húzni.
A levehető tető középről az oldalak felé emelkedett, ami a korabeli kritikusokat és közönséget az ázsiai pagodák tetőszerkezetére emlékeztette.
A fenti képeken látható példány egy 1967-es 280SL, amit jelenlegi tulajdonosa teljeskörűen restaurált. A Klasszik Kasztninak adott videóinterjújában elárulta, hogy az autó első tulajdonosa egy Németországban szolgáló amerikai katona volt, aki annyira megszerette, hogy hazatértekor magával vitte.
Neked is bejön a W113-as széria? Kíváncsi vagy rá, hogy miért hogyan született újjá ez a közel 60 éves Stuttgarti Csillag? Akkor nézd meg a róla készült bemutatót:
Mit gondolsz, Te milyen sportos veteránt hajtanál? A Pagoda mellett döntenél? Írd meg Nekünk véleményed és gondolataid!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!