A vezetői szedán – BMW 520d xDirive
A BMW márka vevőköre és talán megítélése is nagyon heterogén. Talán ez hazánkban még jellemzőbb, de a legtöbb „béjemvést” meg-meg szólják mások. Ennek talán leinkább az irigység az oka. De BMW-n belül van egy típus, amelyik valahogyan kívül esik minden kritikától. Ez pedig az 5-ös széria. 52 éve jelent meg az első generáció, mára pedig a nyolcadiknál járunk. Egy újabb mérföldkő, egy új standard a vezetői szedánok sorában.
Ahogyan a címből is kiderül az angolszász országokban ezt a méretkategóriát executive sedannak, azaz vezetői autónak nevezik. Nomen est omen, de talán pont fordítva. Ezek a típusok eredetüknél fogva azért jöttek létre, hogy nagyobb cégek vezetői ilyen autókkal járjanak. Ugyanis azzal tudják motiválni a közép, de leginkább a felsővezetőket, hogy magas presztízzsel rendelkező, kényelmes autót adnak számukra. Ez nemcsak most, hanem fél évszázaddal ezelőtt is működő megoldás volt. Szóval vannak dolgok, amelyek nem változnak, ilyen a BMW 5, amely vágyott eszköz a motivációs skálán. Olyannyira, hogy természetesen nemcsak cégek felsővezetői, hanem olyan emberek is vásárolják ezt a modellt, akik anyagi szempontból a felső-középkategóriához tartoznak. Olyanok, akik megbízható, kényelmes és egyértelműen magas minőségű autóra vágynak.
Pont az előzőek miatt vélem úgy, hogy a BMW 5 és ezen belül az 520d megítélése más kalap alá tartozik.
Az európai minőség, technikai tudás a német márkáknál összpontosul. Mindegy ugyanis, hogy hol élünk a világon a BMW, Mercedes és Audi megfelelő modelljei jelentenek egyfajta többletet ebben a kategóriában. Van persze japán, amerikai vagy akár brit márka is, akik ugyanerre a célcsoportra lőnek és még azt sem tudom mondani, hogy nem csinálják jól. De a klasszikus értékeket ez a három márka képviseli, amelyek közül jelenleg a bajor márka csinálja a legjobban az értékesítést.
A fentiek ellenére fordulópont ez a mostani időszak nagyon sok szempontból. Mindenekelőtt azért, mert a klasszikus értékek egyre kevésbé jelentenek bármit. Másodszor azért, mert olyan mértékben változik az autóipar, autókereskedelem, mint még soha korábban. Legendák, óriási mamutcégek fognak előbb, utóbb problémába ütközni, miközben startup cégek, más iparágból származó gyártók próbálják megenni a piacot. Persze természetesen tisztán elektromos modellekkel, de akkor is valid, hogy a klasszikus gyártók, klasszikus meghajtású modellpalettájából vesznek el, egy-egy darabot.
Úgy gondolom, hogy a BMW startégiája kifejezetten jó. Ugyanazon platformon értékesítenek különböző meghajtású modelleket. Így az 5-ös kínálatában is van benzines, dízel, pulg-in hybrid vagy éppen tisztán elektromos változat. Utóbbit i5-nek hívják és járt is nálunk nemrégiben ez a modell. A róla készült cikk, itt olvasható.
Az új BMW 5 egy teljes mértékben újratervezett modell az elődjéhez képest. Egy új formai irányzat, amelynek talán egyetlen eleme sem hasonlít az előző generációkhoz. Megtartotta viszont azt fajta előkelő, nagystílű presztízs hangulatot, amely ettől a szériától elvárható. Az 5 métert is meghaladó méretes szedán tengelytávja 5 milliméter híján 3 méter, így elmondható, hogy mind külső, mind beltér tekintetében impozáns. A tesztautón lévő 21”-es hatalmas kerekek egyáltalán nem tűnnek túlzónak. A hatalmas karosszéria tökéletesen felveszi ezt a méretet. A robosztus dimenziók ellenére az autó kifejezetten sportosnak hat. A számos formai játék, a műanyag és fém karosszéria elemek jó aránya és míves játéka feltűnő, mutatós formát alkot. Egy igazi szemcsapda, amely vonzza a járókelők tekintetét. Egyértelműen sugallja azt, hogy az autó vezetője a társadalmi hierarchia felső szintjén van.
A tesztautónk M Sport kiegészítői, mint a fekete kiegészítők és a króm hiánya tovább fokozta a formából fakadó egyébként is sportos hangulatot.
Ha a külső megjelenésre azt mondtuk, hogy merőben más, mint a korábbi generációk, akkor a belső tér esetében nehéz megfelelő jelzőt találni, amely fokozni képes az itt tapasztalható különbségeket. Teljesen más az új széria belső tere. Egyértelműen a hatalmas, ívelt kétosztatú műszerfal az egyik legfeltűnőbb elem. Jól ismerhetjük ezt a kialakítást, hiszen a legújabb BMW modellekben mindenhol ezt alkalmazza a márka. De a szellőző kialakítás, a hatalmas egyenes, szögletes sávokban osztott borítóelemek, a különleges hangulatvilágítás mind-mind egyediséget, eleganciát hordoznak.
Nekem kicsit túlzó, hogy szinte teljesen gombmentes a beltér és a legtöbb funkciót teljességben csak a középső érintőképernyőn lehet beállítani. Nyilván ez szokás kérdése, de ebben én konzervatív vagyok. Az viszont tény, hogy a temérdek funkció ellenére könnyű megtalálni az egyes beállításokat a menüben.
Érdemes kiemelni az új üléseket, amelyek minden elképzelhető irányban, finoman mozgathatóak, így az ideális pozíció tökéletesen beálltható.
Motorikus szempontból az 520d xDirive rácáfol minden negatív sztereotípiára, amely az utóbbi időben a dízelekkel kapcsolatban kialakult. A járása tökéletes. A mild-hybrid rendszernek hála a start/stop rendszer észrevétlenül működik. Menet közben még apró rezdülések sem tapasztalhatóak az utastérben. A 197 lóerő és 400Nm nyomaték kiválóan mozgatja az autót. Van benne erő és bármilyen sebességtartományban képes megfelelő módon mozgatni a hatalmas karosszériát. A gyorsulása 7,3 másodperc. Mindezek mellett elképesztő keveset fogyaszt. A teszt során 7 literes, illetve ez alatti átlaggal közlekedtünk. Ez számomra kellő bizonyíték arra, hogy hosszútávú utazásra egyelőre nincs jobb megoldás.
A kényelmes belső tér és a kiváló motorikus képességeken túl fontos kiemelni azt a temérdek komfortot fokozó kiegészítőt, amely miatt a BMW 520d xDrive az egyik legkiválóbb autó, amely nálunk járt. Négykerék kormányzás, nappali világosságot teremtő fényszórók, hibátlan futómű. Ezek mind-mind a luxust és a nagyobb kategóriákra jellemző vezetési élményt hozzák. Tény viszont, hogy a BMW erősen megkéri az árát ennek a luxusnak. A tesztautónk jóval 34 millió forintos ára ugyanis már messze nem számít kevésnek, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy 9-10 millió forintnyi extra tartozékkal jött ki ez a végső ár.
Összeségében a BMW az új ötös szériával új sztenderdet állított a felső kategóriás járművek között. Szükség is lesz erre, hiszen az elkövetkező évek minden szempontból kihívásokkal lesznek teli, ahol csak a minőséggel és hibátlan technikával lehet megőrizni az elsőséget.
@motorhang ????????BMW 520d xDirive Tesztünket megtalálod a motorhang.hu-n. . . . #bmw #bmw5 #bmw5series #bmw520 #bmw520d #bmw520dxdrive #520 #520d #520dmpackage #520dxdrive #xdrive @bmwhu @motorhanghu #motorhang #motorhanghu ♬ Knocking On Heavens Door - Lyrpicks
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!