Az elektromos belépő – Mercedes-Benz EQA 250+
Tavaly év végén minimális modellfrissítésen esett át a Mercedes legkisebb elektromosa az EQA. A modell, amelyről röviden azt is lehet mondani, hogy a GLA osztály elektromos változata, még mindig divatos formával és hosszabb hatótávval csábítja magához a prémium minőséget kedvelőket.
A Mercedes EQA, de mondhatnám azt is, hogy az A osztály alapjaira épülő típusok valahogyan mindig más érzést adnak, mint a többi, nagyobb Mercedesek. Hogy miért, arra kicsit nehéz teljesen precíz választ adni, mert ezek tisztán érzések. Lehetséges, hogy azért, mert a Mercedes a fejemben legalább a C osztálynál kezdődik. A kisebb méret miatt nehezebb összekapcsolni a Mercedes által képviselt fényűző, magas presztízsű autókkal. Itt ezen a ponton nem a minőségre gondolok, hiszen a szóban forgó EQA is kiváló, jó minőségű anyagokból megalkotott beltérrel, és a Mercedesre jellemző külső karakterrel rendelkező autó. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az EQA, és az az árcédulából is kiderül, sokkal elérhetőbb szélesebb rétegek számára.
Nem véletlen, hogy pár éve született egy bejelentés, hogy az A, illetve B osztálynak nem lesz utódja. Ez a kemény és határozott döntés valószínűleg hosszútávú, presztízsokokból született és semmiképpen nem anyagi megfontolás miatt, hiszen az eladási darabszámok biztosan az mondatnák, hogy érdemes ebben a méretosztályban is jelen lenni. Marad viszont a GLA, amely az A osztály SUV változata és természetesen maradni fog az EQA, amely a teljesen elektromos meghajtású változat. És egyébként a CLA osztályt is tovább fogják gyártani, amely a coupé vonalvezetésű kivitel. Ezek a modellek már drágábbak, különlegesebbek és ezáltal jobban megkülönböztetnek.
De ahogyan az A osztálynál, úgy a most nálunk járt EQA-ról is elmondható, hogy közérthetőbb és elérhetőbb modell. Abban a bizonyos klubban, ahová a Mercedes tulajdonosoknak van csak bejárása – és itt nem a sznobizmusról, hanem az igényességről, a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyről beszélek – ez lesz majd egyszer a belépő szint, mert legalább elektromos és mert SUV.
Racionális? Igen, talán ez a legkifejezőbb szó az EQA-ra. Az EQA ugyanis az, sőt sokkal-sokkal racionálisabb, mint sok tömegmárka egyes elektromos modellje.
Nem szeretnék nemi szerepekről beszélni feltétlenül, hiszen bárki számára ideális típus lehet, de nekem egy magas (vagy az átlagnál magasabb) státuszú gyerekes anyuka napi használatú autója volt az EQA 250+ érzésre. Kényelmes, praktikus, sőt a Mercedes me Charge kártya miatt még praktikusabb és kényelmesebb modell, amelyre még az családi cégén keresztül a 4 millió forintos állami támogatást is igénybe lehet venni. Mi lehet ennél jobb?
A modellfrissítésen átesett EQA-t alig lehet megkülönböztetni az elődjétől. A hűtőmaszk helyén lévő műanyag betét talán a legfeltűnőbb változás rajta, hiszen ezt az elemet mostantól apró csillagok borítják. De persze módosították a lökhárítókat is, ahogyan egy ráncfelvarrás esetén az már lenni szokott. A belső tér esetében sem tudok jelentős különbségről beszámolni. Amit biztosan észre fogunk venni, hogy az újratervezett és az előd modellhez képest sokkal látványosabb kormánykereket kapott. A telefonunkat vezeték nélkül is csatlakoztatni tudjuk, amely talán akkor a legjobb, ha a rajta lévő funkciók kitükrözhetőek a központi, 10,25”-es infotainement kijelzőre. A tesztmodell egy szinte teljesen alapfelszereltséget tartalmazó változat volt, ahol ez a kiegészítés hiányzott. Szerintem kár volt kispórolni, mert ugyan az MBUX rendszer, gyári navigációja sem rossz, de sok egyéb mellett én jobban szeretem ezt a funkciót a telefonomról használni. Talán azért jó ezeket megtapasztalni, mert figyelmeztetni lehet rá mindenkit, hogy például ez egy extra, amit meg kell külön rendelni. Ugyanúgy, mint a kulcs nélküli ajtónyitás, ami szintén kényelmetlen, ha nincsen, hiába indul kulcs nélkül az autó az alapfelszeretség részeként.
Hogy miért írtam, hogy elsősorban anyukák számára tartom ideálisnak ezt az autót, és miért írtam azt is, hogy ettől függetlenül mindenkinek ideális választás lehet?
Az EQA mérete okán elsősorban városi használatra alkalmas. 4463mm, tehát abszolút a kompakt kategóriába illik. Könnyű vele szűk utcákon, parkolóházakban manőverezni. Ugyan a csomagtere alaphelyzetben csak 340 literes, de az osztottan lehajtott hátsó üléssel akár 1320 literig bővíthető. Számos pakolóhely, praktikus elrendezés jellemzi. A futóműve se nem túl kemény, se nem puha. Jó vele a budapesti utakon közlekedni vele. Az elektromos autó véleményem szerint ezeket a tulajdonságokat kell, hogy képviselje, hiszen hosszútávú utazásra kevésbé alkalmas, mint városban.
A végére hagytam a legfontosabb szempontokat, amelyek az elektromos hajtásra vonatkoznak. A 192 lóerős villanymotor ugyan nem egy versenygép, de a 385Nm nyomatékával nagyon dinamikusan viszi a közel két tonnás karosszériát. A gyorsulási adat 0-ról 100-ra kevésbé kifejező, hiszen 8,6 másodperc ez az érték, de például 50-ig brutálisan jól gyorsul. A magyarországi szabályok miatt ritkán fogunk beleütközni abba a problémába, hogy a végsebessége csak 160km/h, de ha valakinek ez számít, akkor ez fontos szempont lehet a döntésben.
Ami rendkívül szimpatikus volt, az az EQA fogyasztása, hiszen a tesztidőszak alatt 12-13kWh/100km fogyasztási adatokat mértünk, sőt autópályán sem ment a fogyasztás 16kWh/100km fölé. A 70kW-os akku csomaggal, így biztonsággal megtehető 500 km. Ha pedig töltenünk kell, akkor a Mercedes me Charge kártya segítségével hihetetlen egyszerűen megtehetjük. Elegendő csak a széles, a szolgáltatáshoz tartozó hálózatnál a kártyát a megfelelő helyre érinteni, és máris indul a töltés. Szóval nem szükséges bármiféle applikációval bajlódnunk. Ráadásul ezt a mostani Mercedes által kínált akció keretében ingyen tehetjük az első évben.
A Mercedes az EQA-t 23 millió forintos listaáron kínálja, amely az említett állami támogatással 20 millió alá viszi az árcédulát. Ez pedig egy alapvetően nem rossz ár, nem beszélve arról, hogy az EQA a prémium szegmenshez tartozik.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!