Kettő van belőle – 2023 Mazda 2 Homura Aka G115
Kicsit megtévesztő módon, két egymástól teljesen különböző Mazda 2 típust találunk a márka honlapján. Az egyik a 2022-ben megjelent Toyota Yarisból származó, lényegében átlogózott változat, a másik pedig a 2023-ban érkezett harmadik generációs Mazda 2 második modellfrissítése. Ez utóbbi járt nálunk, abból is a legmagasabb felszereltségű és sportosra hangolt változat, a Homura Aka.
Akinek sikerült elsőre átlátnia a különböző modellfrissítések, kivitelek által teremtett káosz szerű kínálatot, annak már egyáltalán nem lesz gondja azzal, hogy az egyes felszereltségi szintekhez kapható teljesítményszinteket is megértse. A Mazda 2 egyetlen erőforrással érkezik, amely egy 1,5 literes szívó benzinmotor. Teljesítmény szempontjából viszont három különböző lehetőséget is kínálnak. Az alap változat 75 lóerős, ezenkívül van egy 90 lóerős változat. A ranglista csúcsán pedig a 115 lóerős, mild-hybrid rendszerű erőforrás áll. Arra viszont ügyelni kell, hogy nem minden teljesítmény kapható mindegyik felszereltségi szinthez, amelyből összesen 5 különböző van. A belépő szint esetében, amely 6,9 millió forintról indul, csak a leggyengébb motort kaphatjuk, a csúcson pedig az általunk is tesztelt Homura AKA áll 115 lóerővel és 9,1 milliós listaárral. Ez az erőforrás kizárólag manuális váltóval érhető el, míg a 90 lóerős változathoz automata is rendelhető. Ez utóbbi, tehát a 90 lóerős automata változat a legmagasabb felszereltség esetében 9,7 millió forintért vihető haza.
A fenti pár sor után nehezen lesz védhető, hogy a szívemhez közel álló Mazda egyik fő erőssége a letisztultság. El kell fogadnunk, hogy ennek a duplikációnak egyetlen oka van. Ez kényszeríti rá a Mazdát, hogy a drágább Yaris féle Mazda 2 is elérhető legyen. Ez pedig a károsanyag kibocsájtási normák adta keretrendszer, hiszen a Toyota változat full hybrid motorja csak 90g CO2 kibocsájtással rendelkezik, illetve rendkívül alacsony fogyasztási értékekkel.
Ezzel szemben a most nálunk járt Mazda 2 113g CO2-t bocsájt ki száz kilométer alatt, illetve a fogyasztása is valamivel magasabb. Ettől függetlenül, figyelembe véve még azt is, hogy a méretei miatt kell néhány kompromisszumot kötnünk, sokkal inkább ez a változat áll közelebb hozzám. Főként a minőségérzet, kiváló vezethetőség, forma és remek műszaki tartalom miatt (és persze azért is, mert ha Toyotát akarok venni, akkor nem a Mazda szalonba megyek). Lássuk, mik is ezek:
A tesztelt Mazda 2 formai szempontból teljesen beleillik a Mazda által megteremtett KODO irányelvbe, amelyet a japán gyártó a mozgás lelke elnevezéssel illet. A letisztult, végtelenül funkcionális tervezés a kis Mazdában is éppúgy megjelenik, mint a többi modell esetében. 4080mm-es hosszával, 1695mm szélességével és 1495 mm-es magasságával arányos, kiváló formájú autó. Számos színben kapható, de ez a bizonyos piros színárnyalat, a soul red crystal számomra egyértelműen a legszebb szín a Mazda palettáján, sőt én azt is állítanám, hogy a legszebb piros a Mazdánál van. A felszereltségi szintek nem csak a kínált extrákban módosítják az autót, hanem külső megjelenésében is. A Homura és Homura Aka esetében fekete méhsejtmintás a hűtőrács, illetve piros színű betét jelzi a márkalogótól jobbra, hogy erről a verzióról van szó. A tervezők egyfajta „geg”-et is belecsempésztek a tervezésbe, ugyanis ez a jelzés a hátsó lökhárító alján is megjelenik. Alacsonyabb felszereltség esetén fekete, vagy éppen sárga ez a csík. Illetve a hűtőrács megjelenése is egészen más.
Természetesen más elemek is megváltoznak, ahogyan felfelé lépünk a szintek között. Nagyobb, 16” -es alufelnit kapunk az Aka szinten, a rádió antennája is megváltozik, a tetőre fekete borítás kerül, a hátsó ablakok sötétítést kapnak és természetesen a kipufogóvég is krómozott lesz.
A belső tér minősége kifejezetten jó a Mazda 2-ben. A műszerfal jó minőségű, gumírozott anyaggal van borítva, illetve a középen végigfutó hasított bőr betét is jól mutat. Nemcsak középre, hanem az ajtókra és a középkonzol láb felöli részére is odafigyeltek a tervezők. Általánosan jó a minőségérzet. A térérzetre ez ennyire nem egyértelmű. Az első két ülés kényelmével egyáltalán nincsen probléma, két felnőtt megfelelően fér el elől. Az ülések is nagyon kényelmesek, jól tartanak. A hátsó utasokra ennyi hely már sajnos nem maradt. 180 centiméteres magasságra beállított első ülések esetében a hátsó tér már rendkívül szűkös, amelyet tovább csökkent a viszonylag széles kardán alagút. Úgy gondolom, hogy gyerekek számára tökéletes a hátsó ülés, de 4 közepes vagy nagyobb magassággal megáldott felnőtt nem tud hosszú távon kényelmesen utazni az autóban. A csomagtér kialakítása sem feltétlenül a hosszú utazásokra lett optimalizálva. Alaphelyzetben 255 literes a tér, amely a hátsó ülések lehajtásával 887 literig bővíthető.
A vezetési élmény kiemelkedően jó a Mazda 2-ben. A hatsebességes váltó talán az egyik pont, amelyet ezek közül érdemes kiemelni. Nagyon jól kézre áll, megfelelően pontos, rövid úton járó váltószerkezetről van szó, amely jól passzol a 115 lóerős erőforráshoz. Nem versenyautó, de jól és dinamikusan mozog. Gyári adat szerint 9,1 másodperc alatt tudja a 100-as sprintet. Talán kicsit zajos, erősebb gyorsításkor, de a hangja egyáltalán nem zavaró. A futómű megfelelően feszes, nem is túl puha, nem is túl lágy. A kormány közvetlen, direkt és egyébként jó fogású.
A Mazda 2-vel a teszthét alatt 5,4 – 5,5 literes átlagfogyasztással közlekedtünk, amely nagyobb odafigyeléssel akár lejjebb is küzdhető.
A Homura Aka felszereltségi szint kellő mennyiségű extrafelszereltséget kínál, amely még egy 720 ezer forintos DRAS elnevezésű extrával egészíthető ki, amely a 360 fokos kamerát, adaptív tempomatot, adaptív LED fényszórókat, táblafelismerő rendszert és a színes head-up displayt tartalmazza. Ezekkel együtt és egy 95 ezer forintos könyöklővel tényleg teljes a kínálat. Ezekkel viszont már jócskán 10 millió fölé emelkedik a kisautó ára. Ez pedig szívbe markoló. Sajnos azt kell mondjam, hogy a minőséget figyelembe véve el kell fogadni ezt az árszintet és azt, hogy 2023-ban az autók esetében a méret már nem lényeg, hiszen a gyártási költségek miatt nagyon kicsi a szórás egy kiskategóriás vagy éppen egy kompakt autó között. Ezt leszámítva a Mazda 2 egy jó vezetési élményt kínáló, remekül összerakott autó, amelyet jó érzéssel tudok ajánlani.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!