Még egy lépést előre - Skoda Scala Selection 1.5 TSI DSG
2019-től kapható a Scala, amelyet valahol a Skoda Rapid utódjának lehet tekinteni. Az elődmodellnél lényegesen jobb minőséget, egyedibb megjelenést kapott, így nehezen merem kijelenteni, hogy utódmodellről van szó, de az tény, hogy a méretosztály tekintetében igaz ez az állítás. A Fabia és az Octavia közé pozícionált, népszerű Cseh típus, modellfrissítésen esett át és a megújult Skoda Kamiq-kal együtt mutatkozott be 2023 augusztusában. A hazai forgalmazás pedig nemrégiben indult.
A Scala esetében talán az egyik legfontosabb téma, amiről érdemes beszélni a méret. Megfigyelhető, hogy a Skoda mindenből kicsit többet ad, mint a versenytársak. Ennek eredményeképpen az Octavia olyan nagyra nőtt az elmúlt években/modellgenerációk során, hogy túlnőtt a kompakt méreten. Így lett létjogosultsága annak, hogy a Fabia és az Octavia közé megjelenjen ez a típus.
Ha le akarnám egyszerűsíteni, akkor egy tökéletes méret ahhoz, hogy a cégek az értékesítőik számára ezt a modellt adják. Nagyobb, mint a Fabia, amit inkább lelkileg, mintsem méretei miatt nem venné be a gyomra a legtöbb területi képviselőnek, aki korábban Octaviat hajtott. A Scala tehát jött, látott és győzött. Ugyanis a SUV őrület ellenére szép eladási darabszámokat produkált megjelenésétől fogva. Jó a csomagtér mérete, praktikus az elrendezése, mindenféle különösebb túlkapástól mentes, konzervatív autó. Éppen az előzőek miatt és a közel negyedmilliós eladott darabszám miatt erős szűkítése lenne a Scala piacának, ha csak a céges vásárlásokra gondolnánk. A Scala ugyanis remek családi autó, hiszen nemcsak mérete, hanem formája, praktikuma is alkalmassá teszi erre a szerepre.
A Scala modellfrissített verziója kívülről mondhatni a szokásos recept szerint készült. A lökhárítók, frontrész átrajzolásával egy sokkal karakteresebb modell jött létre, mint az elődje. A hűtőrács nagyobb lett, az első fényszórók LED-es fényeket kaptak, sőt extraként rendelhető a mátrix-LED világítás is, amely képes kitakarni a szembejövő autókat.
Méretében, tengelytávjában egyébként teljesen megegyezik az elődjével. Ahol még különbséget lehet felfedezni azok az új designnal készülő alukerekek, amelyek 16”-es méretűek alapesetben. Felárért kérhetünk 17” -es és 18” -es méretet is, utóbbi volt a tesztautón. Ennek ára további ~500 ezer forint. Ezen felül mutatós SKODA felirat került a hátsó csomagtér üveg borította részére.
A motorválaszték leszűkült az új Scalaban, így most már kizárólag benzines erőforrással kapható. A belépő szinten az ezer köbcentis 3 hengeres motor 95 lóerőt, magasabb felszereltség esetében 115 lóerőt teljesít. A tesztautóban a nagyobb, 1,5 literes négyhengeres erőforrás dolgozott, amely 150 lóerőt és 250Nm nyomatékot ad le. Rendelhető manuális és 7 sebességes DSG automata váltóval. Utóbbi felára 600 ezer forint. A gyári érték alapján 8,2 másodperces gyorsulást és 220km/h végsebességet tud a jármű. Utóbbit nem próbáltuk ki, de a gyorsulást vissza tudom igazolni. Sőt, azt is ki tudom jelenteni, hogy érzésre is nagyon jól húz a kocsi. Élvezetes benne a gyorsulás.
Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a futómű és a felfüggesztés is nagyon rendben van. Határozottan nagyobb kategóriás életérzést ad a Scala vezetési élménye. Kiemelkedő szinten veszi fel a nem éppen jó minőségű hazai utak egyenetlenségeit.
Kuriózumnak tekinthető manapság, hogy a kézifék hagyományos, karos megoldással került az autóba és nem egy elektronikus rendszer gombjával találkozunk. Most, hogy a teszt alatt ezt használtuk jöttem rá, hogy mennyire hiányzik ez a klasszikus megoldás, hiszen néhány vezetési szituációban, például egy lejtőn indulásnál nem kell a technikára, azaz a visszagurulás gátlóra hagyatkozni.
A belső tér nagyot lépett előre minőségben, komfortban és korszerűségben. Jobb minőségűek az anyagok. Digitális, 8” -es kijelző került a kormány mögé, továbbá a középkonzolon is egy 9,2” -es érintőképernyős infotainement rendszert kapott helyet. A kezelése teljesen egyszerű és természetesen a vezeték nélküli telefon kitükrözést is tudja. Hátrányának tartom, hogy a hangerőség állításra szolgáló tekerőt, Volkswagen módra ügyesen elhagyták és csupán érintés vezérelt módon, illetve a kormányon elhelyezett gombok segítségével lehet állítani.
A belső anyagok, gombok minősége tényleg kiváló. A térdszint fölötti tér kizárólag puha anyagokkal van borítva, kárpitozott jó néhány felület. Nem mondom, hogy nem találni kopogós anyagot egyáltalán, de a kialakítás, a felületek jó érzést sugallanak.
A pakolórekeszek száma elégséges, továbbá számos USB kimenetet is találunk az autóban, mind elől, mind a hátsó üléseknél. Az ülések kifejezetten komfortosak és négy felnőtt számára kényelmes utazást biztosítanak.
A csomagtér mérete biztosan a kategória egyik legjobbja. 467 literes alaphelyzetben, amelyet 1410 literig bővíthetünk az ülések lehajtásával.
A biztonságról a számos, manapság elérhető biztonsági kiegészítő gondoskodik. Röviden azt tudom mondani, hogy minden benne van, amit el tudunk képzelni. Vagy már az alapfelszerelés részeként, vagy az extralistáról kérhető módon.
Az 1,5 literes benzinmotor meglepően jól fogyasztott a teszt során. 6 liter alatti átlaggal tudtunk közlekedni vegyes használat mellett, úgy, hogy a városi dugóban sem értük el a 7 litert. Biztos vagyok benne, hogy aki erre nagy mértékben ügyel, ötössel kezdődő átlagot is simán tud hozni az autóval.
Az ára sajnos nem kevés, mint ahogyan egyik új autónak manapság. 7,7 millióról indul jelenleg az árlista. A tesztelt legmagasabb felszereltség az 1,5-ös motorral és automata váltóval pedig már majdnem 10 millió forint. A tesztautóban gyakorlatilag az összes elérhető extratartozék benne volt, így ennek listaára már 12 millió forint felé került.
Összeségében egy kiváló autó a Scala és nagyon pozitív érzésekkel adtuk vissza a tesztautót. Ki lehet jelenteni, hogy a Scala sokat lépett előre az elődjéhez képest.
@motorhang Skoda Scala Selection 1.5 TSI DSG Tesztünket itt találod: https://www.motorhang.hu/hir/Meg-egy-lepest-elore-Skoda-Scala-Selection-15-TSI-DSG/5009/negykereken/ . . . #skoda #škoda #skodascala #newskodascala #skodascalatsi #skodascaladsg #scala @skoda.hu @motorhanghu #motorhang #motorhanghu ♬ Praise You - Gavin Moss
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!