Semmi sem az, aminek látszik – Toyota Supra

A Supra szinte egyidős velem, szóval azt is mondhatom, hogy együtt nőttünk fel. Az már egy másik kérdés, hogy a Suprát sokkal többen ismerik, mint engem és egészen valószínű, hogy többen vágynak egy Suprára, mint rám - de ez pusztán genetika és ezért nem haragszom senkire.

Tényleg nagyon vártam az új Supra megjelenését, hiszen közel 20 évet kellett várni arra, hogy újra elővegye ezt a típust a Toyota, miután a káros anyag kibocsájtás miatt kényszernyugdíjazta elődjét.
Hogy rögtön a közepébe csapjak az új design csodásra sikerült. Dinamikus, erőteljes, nagyon szép vonalakkal és ívekkel teli. Vérbeli sportautó, amelyre utaló jeleket számos ponton felfedezhetünk. A két ülés feletti ívelés jelzi, hogy ebbe bizony, mint egy valódi versenyautó esetén, bukósisakban is beülhetünk. Hiába nagyon lapos, a fejünk felett megemelt tér miatt el fogunk férni rendesen. A lökhárítók alsó peremei Forma 1-es autók légterelőire hasonlítanak. Mindezek mellett pedig roadsterekre jellemző arányokkal találkozunk. Hatalmas motorháztető - az autónak körülbelül felét teszi ki - míg az utastér, a vezető pedig szinte a hátsó tengelyek felett kap helyet. Az eredmény pedig az, hogy gyorsításkor olyan érzésünk van, hogy a fenekünknél tol valaki előre, nagyon-nagyon gyorsan. Az autó elképesztő feltűnést kelt a külsejével és természetesen az imént említett motorház alatt dörgő soros hathengeres hangja miatt. Egyszóval óriási a „wow” faktor, amit a Supra kivált. Persze az is könnyen előfordulhat, hogy én lettem hirtelen ennyire jó pasi, ezért bámul utánam mindenki, amióta beültem a piros szörnyeteg volánja mögé. De valószínű, hogy ezt most inkább a Suprának köszönhetem.
Több mint 40 év tradíció, amit ez a sportautó maga mögött tudhat, ezért nem véletlen ez a hatás. A külső, szinte tökéletesre sikeredett. Ami egyedül nem tetszett, azok a fekete műanyagokkal kitöltött ál-légbeömlők. Lehet, hogy a még komolyabb limitált versenytípusok esetében lesz ezeknek a nyílásoknak jelentősége, de ha így is lesz, a mostani esetben jobb lett volna szebben fedni, ezeket az egyébként mutatós réseket.

És ezen a ponton kell elmondanom azt az ambivalens érzést, amely elfogott, amikor először ültem be a Suprába. Hiszen belülről szemügyre véve az autót nem tagadhatja le, hogy voltaképpen ez egy BMW Z4 alapjára épült. A világ legnagyobb autógyára tényleg alkalmatlan arra, hogy egy ilyen kultikus modell feltámasztásához új autót készítsen, és ne egy Z4-est használjon? De a válasz nem ennyire egyszerű, és bármennyire szeretnénk úgy látni, a világ soha nem fekete és fehér. Beszélhetnék a méregdrága fejlesztési költségekről, amely egy rétegmodell esetében bizonyára meg nem térülő beruházás és számba vehetjük a hátrányokat, melyek azzal a bélyeggel kerülnek erre a meseszép autóra, hogy ez „csak” egy bajor autó másolata. Én másképpen közelítem meg a választ.

Az emberi génállományt 23 pár kromoszóma hordozza, csupán egyetlen változása tesz minket férfivá vagy nővé. A mai világban pedig semmi sem az, aminek látszik. A Mini az BMW, az Opel az Peugeot, a Nissan az Renault, a Bentley pedig VW. Nem attól lesz egy autó egyedi, más identitású, hogy komplett újra tervezik az egészet. Joggal hordja büszkén a TAG Heuer vagy Breitling óráját valaki, miközben mindegyikben ugyanaz az ETA szerkezet ketyeg. Senki nem fogja ezért leszólni, hiszen a design, az image, ami igazán fontos és az a sok-sok egyéb apró finomság, amitől a minőség és az egyediség megmutatkozik.

Van összehasonlítási alapom, mert annyira szerencsés vagyok, hogy volt előző szériás Z4-esem, igaz a 306LE-s változat. És el kell, hogy mondjam, teljesen más ennek az autónak a hangulata. A váltó melletti Sport/Normál üzemmód kapcsoló segítségével pedig két szögegyenesen eltérő karakterisztikát kapunk. Előbbi módozatban annyira nyers, brutális lesz az autó, hogy komoly vezetési tudás kell hozzá, hogy sávjában tudjuk tartani a hátsó kerekek miatt kitörni vágyó 340 lovat, melyek 500 Nm nyomatékkal tolják maguk előtt az autót.

Szóval én nem kívánom bántani a Toyotát. Jól összerakták a Suprát, kényelmes és jól vezethető az új modell. A BMW-vel összehasonlítva talán a kormányon kellett volna dolgozni egy kicsit, mert a használt műanyag elemek nem illenek az általánosan minőségi összképbe, illetve ha már a menü rendszere a Suprának copy-paste BMW, akkor nem lettem volna szomorú, ha egy 2019-es szoftvert vesznek át, nem egy jó pár évvel korábbit. Akkor talán az Apple Car Play benne lenne a felszereltségi listában. Ne adj Isten, vezeték nélküli módon, mint manapság a bajor márka minden tagjánál.

Ez az előző két kifogást persze azonnal elfelejtjük, ha lehetőség nyílik az autót azon a terepen kipróbálni, ahová született. Versenypálya, nagy egyenesek, tükörsima aszfalt. A valamivel 20 millió Ft feletti vételár pedig meglátásom szerint csak egy adat a rengeteg számot tartalmazó adatlapon. Egyszerűen azért, mert aki a Suprát választja, az egész biztos nem az egyetlen autóját vásárolja meg, és az élmény, amit nyújt ez a gép, nagyon kevés másik autótól kapható meg. Nem lepődnék meg azon, ha sokak bakancslistáján szerepel egy sor, ahol a Toyota Supra van felírva. Ezt nagyon is megértem.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szőnyi Zoltán

Jó pár évet töltöttem az autós szakmában, de azt is mondhatjuk, hogy ez egy továbbtanulási időszak volt számomra, mivel egész életemben érdekeltek az autók. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több száz különböző fajta autót volt szerencsém kipróbálni életem során és számos szakmai konferencián volt lehetőségem képződni. Igyekszem a megszokotthoz képest más megvilágításból írni, beszélni az autókról.