Szeretnivaló behemót: 1963 Ikarus 620 + VIDEÓ
A BKV a 620-as Ikarusokból fejlesztette ki az első magyar csuklós buszokat
Korábbi veterán autós cikkeinkben már több magyar klasszikust is bemutattunk, de ezeket vagy az 1940-es évek előtt, vagy 1989 után gyártottuk.
Ma a szocialista autóipar egyik elfeledett hazai igáslovával bővítjük a sort. Íme, az Ikarus 620!
A 620-as széria 1958-ban mutatkozott be, mint az Ikarus 60-as ráncfelvarrott változata. A két buszt azonos alapokra és hathengeres Csepel motorral szerelték, viszont az új modell ülései kényelmesebbek, az ajtajai tágasabbak lettek.
A kasztnit is áttervezték. A 620-as modernebb, amerikaias, már-már bájos homlokfalat és panoráma szélvédőt kapott.
Ha annak idején még utaztál ilyen Ikarusszal, biztos emlékszel, hogy a hátsó ajtón kellett felszállni és a B-tengely fölött volt a kalauz fülkéje.
A hagyományos kétajtós változatok mellett egyajtós távolsági buszként is gyártották őket, de időnként az is megesett, hogy a 60-asok kéttengelyes vontatmányával bővítették az ülő- és állóhelyek számát.
Ami viszont valóban hatalmas újításnak számított, hogy ezekből alakították ki az első magyar csuklósokat. A Klasszik Kasztni csatornájának adott interjújában Komlódi Ferenc elárulta, hogy a BKV a kocsiszekrény hátsó részének és a vontatmány elejének levágásával, majd azok összeillesztésével alkotta meg őket.
Ha kíváncsi vagy a széria történetére vagy szívesen nosztalgiáznál egy megálló erejéig, nézd meg a kisfilmet:
Te utaztál még vagy már a 620-as szériával? Írd meg nekünk emlékeid.
Fotók: Jónás Zoltán
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!