Tesla Semi, egyelőre semmi.
Sajnos egyelőre nagyobb volt a füstje mint a lángja a 2017-ben bemutatott elektromos kamionnak, de végre úgy néz ki, hogy a 2021-es év a megváltást hozhatja.
A Tesla elektromos kamionjának gyártása szünetel, mindaddig, amíg a vállalat nem képes előállítani a saját akkumulátorait megfelelő kapacitással és mennyiségben. „A prototípus gyártása könnyű feladat, nem úgy mint a tömeges gyártás és gyártás tervezés.” mondta Elon Musk a múlt heti tájékoztatóján.
A Tesla 4680 akkumulátorát 2020 szeptemberében mutatták be, mely több mint 3 millió kilométeren keresztül képes szolgálni a hajtást. A gyár azóta azon dolgozik, hogy gyártáskapacitást növeljen, vagy olyan nagy kapacitású lítium ion cellákat legyen képes előállítani, melyek az elektromos kamion erőforrásaként szolgálhatnának.
Az elektromos teherautó 2017-es bemutatása óta a megjelenési dátumot többször kitolták. Elsőnek 2019 volt az ígért, majd 2020 és most legutóbbi értesülések szerint 2021 második felében lesz várható a tényleges debütálás. Maga a tömeges gyártás már ma megoldható lenne, de sajnos ehhez még nem áll rendelkezésre elég cella. A Tesla 4680 tömeges gyártásának beindulásával fog ez a probléma áthidalódni.
A Tesla már kapott megrendeléseket igen nagy cégektől, mint pl: Wallmart, PepsiCO és az Anheuser-Busch, mely nem mellesleg a világ legnagyobb sörfőző vállalata. A prototípus kamionokat többször is úgy használták promóciós célokra, hogy ezekkel vitték ki az ügyfelekhez a megrendelt személyautókat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!